Mozgalmas napjaink vannak, és még több izgalomnak nézünk elébe hamarosan. Elkezdődött a méz betakarítása, ami nem kis meló. Idén négyezer kiló mézre számítunk. Igen. Négy tonna méz. Mindez kicsi kis táblákban, azon belül a kis rekeszkékben, amiket a méhecskék gondosan lezárnak viasszal. Persze ez nem tart vissza minket embereket attól, hogy eltulajdonítsuk tőlük, csak épp több munkánk van vele. Egy fésűszerű eszközzel nyitogatjuk ki a viaszos táblákat, majd egy nagy centrifugával kikerül a méz. A munka egy hónapig ki fog tartani, Janne folyton ezt csinálja, ha épp nem rendőrködik, és Katja is elég sokat besegít, meg néha én is. De nagyon kemény meló, pár óra alatt megfájdul a derekam, a nyakam, a lábam és a karom is... Ráadásul a propolisz ekkora mennyiségben égeti az arcot, és a hajam is ragad a méztől, hiába nem kenem bele, a levegőben is méz van.
Ilyen előzmények után került sor a születésnapomra, amit meglehetősen felnőttesen ünnepeltem. Először is saját magamnak sütöttem tortát. Azt hittem, csak a tortaalapot kell nekem megsütni, és aztán Katja megcsinálja bele a krémet meg kidekorálja. De aztán kiderült, hogy a krém is az én reszortom, mivelhogy csináljam már meg azt a krémet ami abban a magyar sütiben volt (rigójancsi), mert azt a lányok szeretik... Ehemmm.... Érdekel itt valakit, ÉN mit szeretek??? :) Mindegy, megcsináltam, és végül Katja rakta össze, meg csokit is olvasztott a tetejére...
.jpg)
Aztán vettem magamnak ajándékot. Elmentünk Kurikkába műszakiztatni a kocsit, és beugrottunk egy jó kis boltba, ahol találtam leértékelve egy vagány fekete farmert! Persze aztán a családtól is kaptam ajándékot, nagyon rendesek voltak! Egy irtó aranyos párnát, amin egy cica van, és a párnából kilóg a macsekfarok. Elég fura, de praktikus, lehet annál foga szállítani! Finn kézimunka. Kaptam egy kis törölközőt is, utazáshoz, meg egy tábla csokit! Fazert, Anya kedvencét. 
A hétvégét pedig Aleksivel töltöttem. Már régen megmondtam a srácoknak, hogy a szülinapomat Jurvában szeretném ünnepelni, de Aleksi közölte, hogy ő csak augusztusban költözik vissza, addig keleten lesz a szüleinél. Mondtam no problem, Paavo ott lesz, meg is egyeztünk, hogy csapunk partyt. Aztán amikor Magyarországon voltam Aleksi végre rádöbbent, hogy tulajdonképpen én piszokul hiányzom neki... Ennek örömére a születésnapomból sem akart kiamardni, és előbb visszajött. Így a hétvégén Jurvában voltam. Buli nem sok volt, valahogy nem úgy alakult a hangulatunk, inkább romantikusra sikeredett a dolog.
Kezdjük ott, hogy ugyanolyan kis idióta vagyok, mint pár évesen, amikor Nagymama időnkénti látogatásai előtt olyan izgatott voltam, hogy belebetegedtem. Azt gondoltam, ebből már kinőttem, de mégsem... A péntek délutánt részben hányással töltöttem, azzal megspékelve persze, hogy dög betegen próbáltam összepakolni a hétvégére, meg kisminkelni magam és nem hullának kinézni, mire Aleksi megérkezik 5-6 óra autókázás után... Úgy volt, hogy este 11 körül ér ide, erre tíz előtt hív, hogy 10 perc múlva itt van, kész vagyok-e. Mondom nem annyira, épp most hánytam... Jójó, de igyekezzek, mert el akarja csípni a naplementét a Kurikkai kilátóban, mer' az milyen romantikus lenne. Pasik. Kitalálnak valami romantikusat, és annyira el vannak ájulva a saját kedvességüktől, hogy az se zavarja őket, ha társuk netán lehány 150 méter magasból...(dombon van a torony)
De amúgy semmi rosszat nem mondhatok rá, még ajándékot is hozott nekem (egy északi fény-es pólót. Így megtudhattam azt is, hogy egy kedvelt Sonata Arctica számom, melynek nincsen szövege, csak instrumentális, tulajdonképp az északi fényről szól... revontulet ugyanis a címe, amit hát ezért nem találtam anno az angol szótárban, mivel finnül van...:))
Főztünk is, krumplifőzeléket. Jó lett, és a fűszeres keksz is ízlett a srácoknak is (a családnak is) Úsztunk, sétáltunk, immáron csillagos ég alatt is, és Paavo (szintetizátor), Hannes (számítógépes effektek) meg Iiro (ének) improvizált egy dalt a májfoltjaimról (finnül, de Aleksi fordítása szerint szépeket mondtak róluk) Mindent összevetve ismét jó időtöltés volt és mindenképp jó választás Jurva a hétvégére. Aleksi hazahozott, játszottunk kicsit Viljaanaval, megnéztünk egy filmet, aztán elbúcsúzott azzal az ígérettel, hogy ha tud meglátogat. A következő hónap ugyanis nem az az utazgatós fajta lesz nekem. Öt nap múlva van az előírt dátum. Jön a baba...!
