Ezt a bejegyzést két hónapja írtam meg, de képtelen voltam belépni a blogra, hogy feltöltsem. Szóval most haladéktalanul megteszem, habár most már másról kéne írnom, mert újra Jurvában vagyunk. De most már be tudok lépni, úgyhogy remélhetőleg a következő poszt hamarosabban érkezik, mint ennek sikerült...
Eddig is értékeltem a természet szépségét, de most, hogy pár napot Helsinkiben töltöttem különösen örültem a visszatérésnek. Azon gondolkodtam végig, amíg a nagyváros levegőjét szívtam, hogy jó, jó, van pár szép épület, de azért az mégis felfoghatatlan, hogy az emberiség inkább túlzsúfolt (és akkor Helsinki még igazán nem is annyira...) nagyvárosokban éli le az életét rohanva egyik betonbunkerből a másikba, közben leülve egy 20 méteres betonsáv közepén egy padra 300 másik embertársával, ahol mindkét oldalon több sávon pöfögnek az autók, Miközben akár csak pár kilométerrel odébb gyönyörű tavak, erdők, friss gyümölcsök, gombák meg mindenféle jó között lehetne. Aleksi szerint okos és gazdaságos összezsúfolódni. Egyet nem értésemet kell kifejeznem. Hogy jobban be lehet fűteni... Hát, biztos számít valamennyit, nem tudom, létezik-e számszerű adat, hogy egy azonos méretű lakás felfűtése a világ végén és a város közepén mennyi energiába kerül... De amivel a városban fűtenek, az is vidékről jön. Azt oda elpöfögi valaki. A vidékiek állítólag többet légszennyeznek az autójukból, mert minden messze van. Hát, nézőpont kérdése... Itt 15 km-re van a bolt, 15 perc oda 15 perc vissza. Helsinkiben ugyanennyi ideig eregeted a benzingőzt a dugóban és negyedennyit se haladsz, márpedig jó eséllyel nem a szomszédos épületben élsz és dolgozol. Persze ott segít a tömegközlekedés, de az is füstöl, csak kicsit kevesebbet, mintha mindenki kocsival járna (de így is sokan teszik, a Fiat vize fellfort egy sima reggeli forgalomtól)
Kár is tovább ragozni, lényeg a lényeg, én falu-, vagy még inkább tanyapárti vagyok. Alapvetően a közösség és az összefogás nagy barátja vagyok, de ehhez igazán nem szükséges egymás szájában élni. Igaz, innen nem látszik a szomszéd, de azért pár perc sétával elérhető. Lehet, hogy így csábítóbb inkább kihagyni azt az egy hiányzó tojást az ételből, de azért ha valami fontosabb merülne fel, vannak itt emberek. A boltba valóban csak autóval lehet eljutni (illetve hát persze nem, 15 km azért nem leküzdhetetlen távolság biciklivel vagy akár gyalog sem, de maradjunk az ésszerűen kényelmes életvitel keretei között. Ráadásul 4 km-re van benzinkút, ahol elég sokmindent meg lehet venni, ha hirtelen kéne. Persze a választék és az ár nem olyan jó, mint a szupermarketben, de egy deci tejszínhab vagy egy doboz tojás erejéig elviselhető.), az általam ideálisnak elképzelt világban a népsűrűségnek picit magasabbnak kellene lennie. Például 6 km-re levő boltba már sétáltam el téli estén képeslapért.
És hogy miért csodás itt az élet (vagy bárhol máshol, ahol a környezeti feltételek adottak). A minap Aleksi éjjeli halászatra ment. Fogta a kis csónakját, beevezett a tóba és fogott egy csukát. Lándzsával kéremszépen, lándzsával. (Jó tudni, hogy a teljes összeomlás után jó esélyeim vannak a túlélésre. Már persze ha Aleksi mellett maradok. Legyilkolná a mammutot is foggal, ha nem halt volna ki.) A kifogott halat még azonfriss meg is pucolta (ezt meg szeretném tanulni, de a fiúk sosem szólnak, hogy odajárulhassak megfigyelni a procedúrát). Anyóspajti előfőzte, én pedig szépen kiszálkáztam (nem tartott kevés ideig), joghurtos szósszal meglocsoltam, Aleksi ráreszelt egy vagon sajtot és szépen megsütöttük, egyikőnk se tudta eddig, hogy a csuka lehet ilyen finom, ajánlom mindenki szíves figyelmébe az elkészítési módot. Hozzá a kertben termett krumpliból és répából alkottam köretet, finom fűszeres törtkrumplit. Máskor az itt termett cukkinit, céklát vagy bogyókat esszük, tegnapelőtt pedig gombászni voltam anyóspajtival: rókagombát és tinóruféléket szedtünk főképp, de egy nagy vargányát is találtunk, meg pár északi tejelőgombát (ami úgy néz ki, mint egy recés golflabda) A kertben terem még pár fűszerféle, anyósom kedvence a lestyán, ijesztő mennyiséget használ belőle és ha elmegy a bokor mellett időnként csak úgy letép egy pár levelet és megmajszolja. Ugyanígy tesz a pitypanglevelekkel is. Van többféle petrezselyem-szerűség, répa, fehérrépa, akkora krumpli mint a fejem, meg akkora mint az utolsó ujjpercem. Hosszú és kerek cékla (mint Gombóc Artúr csokifajtái) talán még sárga is akad, idén még nem ástam ki olyat, de múltkor amikor látogatóban voltunk az asztalra került. A cukkini is sárga (!) és rettentő gyorsan nő, van uborka is, nem kígyó, de nagyobb fajta, szúrós külső résszel és nagyon finom belsővel. Többféle hagyma is nő, habár apóspajti nem hajlandó megenni semmit, amiben sült hagyma van (kivéve ha nem tud róla). Az alma itt most érik, az nálunk nincs, de már a szomszédtól és az unokatesóéktól is kaptunk egy rakatot, készült is belőle finom jó magyar almáspite. Unokatesóéknál egyébként van egy kis üvegházacska is, ahol édes koktélparadicsom, paprika és kaliforniai paprika is terem. A málna, a szamóca és az áfonya már leérett az idén, de lassan lehet indulni az erdőbe vörösáfonyáért. A kertben ribizli, feketeribiszke és egres volt. Az epret mi vettük, de pl a nagynéninél abból is van néhány tő.Eddig is értékeltem a természet szépségét, de most, hogy pár napot Helsinkiben töltöttem különösen örültem a visszatérésnek. Azon gondolkodtam végig, amíg a nagyváros levegőjét szívtam, hogy jó, jó, van pár szép épület, de azért az mégis felfoghatatlan, hogy az emberiség inkább túlzsúfolt (és akkor Helsinki még igazán nem is annyira...) nagyvárosokban éli le az életét rohanva egyik betonbunkerből a másikba, közben leülve egy 20 méteres betonsáv közepén egy padra 300 másik embertársával, ahol mindkét oldalon több sávon pöfögnek az autók, Miközben akár csak pár kilométerrel odébb gyönyörű tavak, erdők, friss gyümölcsök, gombák meg mindenféle jó között lehetne. Aleksi szerint okos és gazdaságos összezsúfolódni. Egyet nem értésemet kell kifejeznem. Hogy jobban be lehet fűteni... Hát, biztos számít valamennyit, nem tudom, létezik-e számszerű adat, hogy egy azonos méretű lakás felfűtése a világ végén és a város közepén mennyi energiába kerül... De amivel a városban fűtenek, az is vidékről jön. Azt oda elpöfögi valaki. A vidékiek állítólag többet légszennyeznek az autójukból, mert minden messze van. Hát, nézőpont kérdése... Itt 15 km-re van a bolt, 15 perc oda 15 perc vissza. Helsinkiben ugyanennyi ideig eregeted a benzingőzt a dugóban és negyedennyit se haladsz, márpedig jó eséllyel nem a szomszédos épületben élsz és dolgozol. Persze ott segít a tömegközlekedés, de az is füstöl, csak kicsit kevesebbet, mintha mindenki kocsival járna (de így is sokan teszik, a Fiat vize fellfort egy sima reggeli forgalomtól)
Kár is tovább ragozni, lényeg a lényeg, én falu-, vagy még inkább tanyapárti vagyok. Alapvetően a közösség és az összefogás nagy barátja vagyok, de ehhez igazán nem szükséges egymás szájában élni. Igaz, innen nem látszik a szomszéd, de azért pár perc sétával elérhető. Lehet, hogy így csábítóbb inkább kihagyni azt az egy hiányzó tojást az ételből, de azért ha valami fontosabb merülne fel, vannak itt emberek. A boltba valóban csak autóval lehet eljutni (illetve hát persze nem, 15 km azért nem leküzdhetetlen távolság biciklivel vagy akár gyalog sem, de maradjunk az ésszerűen kényelmes életvitel keretei között. Ráadásul 4 km-re van benzinkút, ahol elég sokmindent meg lehet venni, ha hirtelen kéne. Persze a választék és az ár nem olyan jó, mint a szupermarketben, de egy deci tejszínhab vagy egy doboz tojás erejéig elviselhető.), az általam ideálisnak elképzelt világban a népsűrűségnek picit magasabbnak kellene lennie. Például 6 km-re levő boltba már sétáltam el téli estén képeslapért.
Télen majd jön az északi fény is (tegnapelőtt már lehetett egy nagyon szépet látni, de sajnos lemaradtam róla) de most is van mit nézni az égen: azon kívül, hogy gyönyörűszép kék a felhők másak itt. Alájuk lehet látni. Otthon a felhők úgy néznek ki, mint a gyerekrajzokon. Ha több van belőlük akkor egymás mellett lógnak az égen, vagy egymás alatt, de ugyanabban a síkban. Itt van perspektíva. Ha valaki tudja mi lehet ennek az oka, felhomályosíthat. Fogalmam sincs milyen messzire látok el a felhők alatt, de az biztos, hogy nincsenek közel. Olyan, mintha egy üveglapon lennének és azt nézném alulról. Az aljuk lapos. Már kezdem megszokni, de még mindig gyönyörű. Plusz a naplemente majdnem mindig rózsaszín, és a nyári hónapokban ez az állapot hosszú órákon át tart. Mert tudniillik van a naplemente meg a napfelkelte, közben viszont nincsen éjszaka. Most már mondjuk van, és kezdenek a csillagok is látszódni, ami jó, mert nekem hiányoznak. Mindenki a téli sötétségtől ijedezik, de én sokkal nehezebben bírom a nyári nonstop világosságot. Télen igazán nincs sokkal tovább sötét itt, mint otthon, ráadásul a sok hó miatt sokkal világosabbnak tűnik.
És itt csönd van. Igazi csönd.
