A mai napot Aleksivel töltöttem. ÉÉééééééééés igen!!!! Vannak magyar betűim!!! Mind!!! ó, ő, ú, é, á, ű meg í is...:))) Most még kicsit szokatlan, újra hozzá kell szoknom, hogy helyesen írok:) Mindenesetre örülés van gondolom részetekről, mert elég idegesítő ékezetek nélkül olvasni valamit, tudom... (Meglehet, néhány szót véletlenül még anélkül írok egy darabig, amíg vissza nem szokok)
Aleksi tiszteletére magyaros menüt állítottam össze mára. Töltött paprika volt, majd pedig rigójancsi. Piszok sokat dolgoztam vele, de megérte, mert nagyon csinos kis sütemény lett. Igazándiból életemben először tudomásom szerint Ákos ballagásán ettem, egy héttel azelőtt, hogy kiköltöztem ide. Vagy csak akkor tudatosult először, hogy a süti, amit eszek az a rigójancsi? Ki tudja, mert végülis nem annyira különleges valami. De amilyen egyszerű, olyan finom. Lényegében kakaós piskóta, rengeteg kakaós tejszínhabbal töltve, tetején csokimázzal. És amiben van csoki, az már rossz nem lehet, szóval... Szerencsére a családnak meg Aleksinek is ez volt a véleménye:)
Aleksi elég spontán fiú, most sem kellett benne csalódni. Először is közölte, hogy akkor most elmegyünk a Kurikka-i kilátótoronyba. Én meg nem vagyok az az ellenkezős típus. Úgyhogy elzötyögtünk, közben volt szerencsém finn punkzenét hallgatni a kazettás magnóból a kocsiban...:) Volt egy hangulata az egésznek, azt meg kell hagyni. A toronyban punnyadtunk egy sort. De tényleg, Aleksi konkrétan ki is feküdt....:)
Én lehülyéztem, amiért így kifeküdt, ő meg lehülyézett, amiért lefényképeztem. Végülis jogos... Amúgy végülis a kilátás sem volt olyan borzalmas...:) 
Megpróbáltam Aleksi szemével is látni a világot, de mint tudjuk az ilyen kísérletek rendre kudarcot vallanak azonos nemű és nemzetiségű emberek esetében is, mi meg azért nem vagyunk így könnyű esetek:) Node félretéve az átvitt értelmet, nem sikerült Aleksi szemével visszaadni a kilátást. De azért kábé valahogy így látott ki... 
Nos, miután eleget láttunk és eleget döglöttünk a világ tetején (a tengerszint felett 150 méterrel...:P) Aleksi úgy döntött elvisz a tengerhez. Majdnem meghatódtam:D Ha nem cseszegetett volna egész délután különféle dolgokkal, meg az egyetlen "baráti" gesztusa nem az lett volna, hogy megkócolja a hajamat, mint ahogy egy jó kutyát simogat az ember (mindezt azért mert azt mondtam, hogy a világos autó nem praktikus mert nagyon meglátszik ha ráürítenek a madarak...és ezt okos megjegyzésnek tartotta...) Szóval végülis elindultunk Vaasa felé, de a Seinäjoki-i lehajtónál meggondolta magát, mert Vaasa mégiscsak messze van, és mégsincs neki kedve annyit vezetni, inkább elvisz Seinäjoki-ba, ha még ott sem voltam úgysem... Szóval a délután további részét ott élveztük. Katja azt mondta, hogy egyszerűen ronda hely. De nem az. Igazából egészen kedves. Tele van persze modern épületekkel, amikre nem mondanám, hogy gyönyörűek, de azt se hogy rondák. Viszont a park, amiben sétálgattunk, kimondottan szép volt... Nézzétek!
A park egyébként otthont ad Finnország egyik legnagyobb rock fesztiváljának, amleyről talán elég azt a sztorit elmesélnem, amit Aleksi volt kedves megosztani velem (mindig van 1-2 ilyen története...) Mégpedig egy srác a saját szájába pisilt, majd körbe-körbe járt, és kérdezgette a fesztiválozókat, hogy akarnak-e csókot. És mivel ez itt állítólag szokás, hogy ha a fesztiválon egy idegen le akar smárolni, akkor örömmel belemész, így azok, akik nem voltak tanúi a korábbi vizelési akciónak, simán lekapták a srácot... Fujj... Nos, ennek örömére Aleksi fesztivál hangulatba került (pedig ő is gusztustalannak tartja az ilyen összejöveteleket, ahol csak az ivásról -a mellékelt történtet szerint olykor pisiivásról- szól az élet.) De mégis szükségét érezte, hogy a nyílt utcán nekiálljon csujjogatni, és válogatott finn káromkodásokat üvölteni. Igazából gyanús, hogy engem akart leégetni, de mivel senkit nem ismerek ott, így meglehetősen nyugodtan ballagtam mellette (igazából mögötte, mert a fesztiválhangulat úgy elragadta, hogy a lépteit is megszaporázta). Aztán a boltban ismét nagyon kedves volt velem, szinte szégyelltem magam, hogy étkezni akarok valamit...:)
Hazahozott, szigorúan kifizettette velem a kemény 1500 forintot a billentyűzetért, majd valószínűleg azt szerette volna közölni, hogy jó lenne, ha hamarosan újra találkoznánk, de mivel nem teljesen tökéletes az angol nyelvtudása, így azt mondta, hogy talán egyszer még az életben újra találkozunk. Úgyhogy megbeszéltük, hogy elmegyek a temetésére, amit az északi sarkon fog tartani, és nekem egy jégbe vájt lékben meg kell mártóznom, mert ez olyasmi, amit muszáj... (például feltétele annak, hogy finn állampolgár lehess. Ahogyan megfelelő számú igazolt szauna-jelenléti ívet is fel kell mutatni, illetve x tonna krumplit el kell fogyasztani...:DDD)
Érzékeny búcsút vettünk (integettünk egymásnak 1 méterről), majd elhajtott az udvarról (ahol, mint kiderült, már járt korábban, mert egyszer felvette itt a család előző aupair-ét, Beata-t, a lengyel lányt. Kicsi a világ.) Aztán aláírtam a szerződésemet, amit holnap viszünk a papírhalmozdába (napi 5-6 óra munka, gyerekre vigyázás és könnyű házimunka, mint pl takarítás, heti 2 szabadnap, étel és állandó hűtőhozzáférés, valamint vállalják, hogy támogatnak a finn nyelv megtanulásában és havi négyszáz euro zsebpénzt kapok.) Végül az estét egy hosszú családi biciklizéssel zártuk édeshetesben (Emmina és Heidi is itt vannak) majd Viljaana-val csajos estét tartottunk: kilakkoztam a körmét és rajzoltunk néhány mumint.
Közös kép. Csak árnyékai vagyunk önmagunknak...
