Szóval a mézeskenyér. Csak ha valakinek még nem meséltem volna... A kisgyermekkori asztma, mint olyan, elég ocsmány dolog. Valamire való allergia okozza. Nálam ez a valami a méz volt. A kedves történet pedig a bölcsődében esett meg velem, egy szép (nyári?) napon, amikor egészen konkrétan elkezdtem megfulladni. Nem tudom, hogy a gyerekorvos normál esetben milyen gyakran tartózkodott a bölcsi területén, de abban a pillanatban éppen ott lődörgött, így volt ki belémdöfjön egy injekciós tűt. Ijesztő történet, ugye? Viszont gyermeki elmém pozitívvá varázsolta egy pillanat alatt azzal, hogy maga a fulladás és a tű nem maradt meg a fejemben képileg, csak arra emlékszem, hogy ülök a pelenkázóasztalon, tudom, hogy nemrég kaptam szurit, és jön értem Anya és Apa. Mindketten. Mert máskor vagy az egyikük, vagy a másikuk jött.
No szóval, ha már nagyon meghatódtunk, akkor folytatom tovább. A riadalom után persze le lettem tiltva a mézről. Ha az utolsó emlékeid egy ételről 3 éves korod előttről származnak, akkor nem nagyon rémlik igazán az az íz egy idő után... És hát még nekünk felnőtteknek is az az érdekes, amit nem kaphatunk meg, hát még egy gyereknek... Így éveket töltöttem azzal, hogy sóvárogva néztem az amúgy rettentően ízetlen és kőkemény, ámde dekoratív mézeskalácsokat a göllei búcsúban, és depressziós arccal majszoltam az oviban a lekvároskenyeret- mindenki más irigykedő arckifejezésének tüzében, mert nyilván nekik meg az kellett volna...- miközben a többiek vajas-mézes kenyeret uzsonnáztak. Így lett számomra úgy általában a méz, de konkrétabban a mézeskenyér az elérhetetlen boldogság, a sóvárgás szimbóluma.

 

Ugorva kicsit az időben, immáron egyetemi éveimnél járunk, Szegeden, ahol is örömömet leltem a Magyar Kétfarkú Kutya Párt nevű street art csoportosulás munkáinak nézegetésében. Ők (ő? merthogy leginkább egy fiatalemberről van szó) sajátos látásmóddal próbálták meg megértetni a szegedi lakossággal, hogy mégis mi az ami igazán fontos. Például a nyulak abbéli joga, hogy kivonuljanak a számukra megalázó húsvéti ünnepségsorozatból, vagy a szegedi űrállomás megépítése. Egyik emlékezetes sorozatuk volt a "Zambiában még mindig rosszabb" fejlécű plakátciklus.

 

 

 

 

És hogy mégis miért beszélek én most ezekről... Nem olyan régen Szeli, mint igazi szociológus, megkérdezte tőlem, milyen érzés egy társadalmi problémák nélküli országban élni... És tényleg. És mégsem. Mert ha nincs probléma, akkor csinálunk.

Például itt is szó van a cigány problémáról. Nem akarok gonosz lenni, de most az a probléma, hogy itt nincsenek?

Az utóbbi napokban éjjelente begörcsöl a vádlim. "Magnéziumhiány", vágja rá mindenki. Például kellemesen orvosolható lenne mandulával. De azt nem veszünk, mert drága. Nézzük csak? Átszámítva pár forinttal kevesebbe kerül, mint otthon...(az itteni háromszor akkora fizetésekhez) 

Másik gyakori rinya-téma itt, hogy nincsenek tavak... Mert kihez is viszonyítja magát az egyszeri nyugatfinn? Hát jóhogy a keletfinnekhez, akiknél több a víz mint a száraz. Itt tényleg siralmas a helyzet tóügyileg: esetenként akár 10 km-t is kell utazz a legközelebbi olyan tóig, amiben lehet fürdeni meg horgászni is normális keretek közt.

Meleg van. Ó, igen, persze, majdnem 27 fok, fel ne forrjunk! Persze a szaunában nincs meleg. Ja, az más, persze.

Finnország lapos. Valóban, esetenként akár 10 percig is biciklizhetsz anélkül, hogy fel kéne kaptatnod valamiféle lejtőn. Jó, persze nem hegyek, de azért ilyenek csak a vasúti sínek felett vannak a nagy magyar alföldön... "Még dombjaink sincsenek". Nem tényleg, van úgy, hogy két településnek is osztoznia kell egy dombon. És a legmagasabb hegyük is csak 1100 méter fölött van valamivel. Amikor ezt pont Aleksi panaszolta, rákérdeztem, hogy tudja-e, hogy abban az országban, ahol az elmúlt évét töltötte, mekkora a legmagasabb tengerszint feletti magasság. Mi volt a válasz... "Jó, de akkor is!"...

Túl sok vegyszert használnak az élelmiszerekhez. Ó igen. A felvágott-üzemben is múltkor baleset történt, amikor az egyik munkás határidőnaplójából egy szökevény e-betű beleugrott a húsdarálóba. Skandallum. Nem azt mondom, okos dolog tőlük, hogy figyelnek arra, mit esznek meg, de ha ennyire ki akarnak kerülni mindent, ami mesterséges, akkor nem rózsafát kéne ültetnünk a kertbe meg unkarinsyreenit, hanem krumplit meg csirkét.

Sok a szúnyog. Najó, tényleg *%&#{~  sok a szúnyog...

Az újságok tele vannak felháborodott hangnemű cikkekkel, melyek a finn farmereket hibáztatják a globális felmelegedés miatt, meg úgy egyáltalán nyilván ők fogják ránkhozni az apokalipszis sötét angyalait hamarosan. Ugyanis ezek a traktorok, meg kombájnok, fujj... Üzemanyaggal mennek, és ez felér egy szentségtöréssel. Persze nem tudom, hogy az egyszeri finn városlakó hogyan is képzeli el az élelmiszertermelést mint olyat, ennyi emberre, gépek nélkül. Például reggel kimegy a parasztbácsi a kis sarlóval és learat 25 hektár rozst. Egészségedre. Arról nem beszélve, mennyi szénhidrogénbe kerül mondjuk egy körömlakk legyártása, vagy egy amerikai dizájnszandi ideszállítása, netán a szeselszigeteki nyaralás a családdal. Ezek pedig jellemzően inkább a városi lakosság sajátjai. Most anélkül, hogy én utálnám őket (habár most már erősen countryside lakó vagyok, tekintve, hogy itt lakok egy pitypangmező meg a világvége tábla között)

Nem engedik _bizonyos_ templomok a melegnek, hogy ott kössenek házasságot. De tényleg, ez borzalmas. Hogy egy vallás irányelveket állapít meg azzal kapcsolatban, szerinte mi a helyes, és mi nem. Ki hallott már ilyet. Mondom én ezt úgy, hogy meleg házasság párti vagyok. Olyan szempontból, hogy csinálhassanak papírt a kapcsolatukról, mely olyan jogokkal ruházza fel őket, amilyenekkel a heteroszexuális párokat a házasság. Mert például elég tukkóság amikor Meleg Marci elhalálozik, és Homo Huba, aki 40 éven keresztül szerető társa volt, nem örököl semmit, hanem a Marcit a coming-out-ja után kitagadó család teszi rá a mancsát közös otthonukra, melyet oly sok melegséggel töltöttek meg az évek során. Tudom, hogy nem ez a világ legfontosabb dolga, de szerintem ha két férfi vagy két nő békében együtt akar élni, másokat nem zavarva, annak nem szabadna hivatalos gátat szabnunk. De miért akarnak egy olyan templomban megesküdni, amelynek elvei bűnösnek ítélik meg a kettejük viszonyát? Én se szerettem volna soha a hímsoviniszta klub elnöke lenni.... Paavo közölte velem az ikszedik buzis poénja után, hogy hát sajnos a finnek elég homofóbok. Még jó, hogy Aleksi ott volt, mert én köpni.nyelni nem tudtam. Ő viszont finoman felvázolta Paavo-nak, hogy mennyivel is nagyobb tabu Magyarországon az egynemű szerelem..

 

A lényeg, hogy látni kéne az embereknek, hogy "Zambiában még mindig rosszabb". És ahogy ez ránk vonatkozik, úgy vonatkozik a sokkal jobb körülmények között élő finnekre. Lehet, hogy hamarosan elárasztom a környéket "Magyarországon még mindig rosszabb" poszterekkel, melyeken ciános Tisza, kisabaltás skinhead meg a hortobágyi pusztában kínai gatyában csattogó  csikóslegény lesz. De az is lehet, hogy csak majszolom a mézeskenyeremet a cirka ötmillió méhet tartó család mézekészletéből töltekezve, és arra gondolok, hogy igazából ez nem is akkora nagy kulináris élvezet, mint amilyennek ötévesen gondoltam. De akkor is, mézeskenyér nélkül még mindig rosszabb lenne...