"A jegesmedve és az ufó" című képsorozat.
Vettem magamnak végre hajbatűzős kisvirágot, mert enélkül már egy ideje nehezen élem az életem. Ma pedig a skype előtt elökörködtem velük egy kicsit, Anya legnagyobb örömére, és rájátszottam az új becenevemre, ami nyers fordításban mézes jegesmackó. Aláírásgyűjtés és petíció nem szükséges, visszatérek a "cuki képek cuki gyerekekről" vonalra hamarost'.
Minden oké, nem a kórházbol írok, hazajöttünk Jurvába:) Íme a mézeskalács házikó, amit csütörtökön készitettek a lányok (tegnapi kép). Tuutikki, a stégen álló pipázó leszbikus hölgy lakik ebben a -befagyott tavon álló- házikóban. A ház mögött Muumipeikko, az ezüsttálcán Pikku Myy szánkózik, a lámpásnál Mörkö melegedik, mellette meg a hópaci.
Most megyek Seinäjokiba, Aleksi korhazba kerult, valoszinuleg epekö, de meg csak annyit tudni, hogy a verteszt epe problemat mutatott. Nem faj semmije, csak a hetvegen eszrevettem, hogy besargult a szeme es elzavartam orvoshoz. Aki imadkozni szokott imadkozzon erte, aki szurkoni szokott szurkoljon, de a szeretet erejeben mindenkepp hiszek:) Boldog kielnecediket mindenkinek!:)
A csodás adventi naptár, amit a gyerekeknek alkottam. Százlábú, kis testi hibával. Ugyanis csak 24 lába van, viszont azok 2-2 matricával vannak töltve. A lányoknak pedig hozott az ízeltlábú 1-1 matricás albumot is elsején, hogy legyen mibe gyűjteni a tündérkés, balettszoknyás csibés, vigyorgó krokodilos meg karácsonyfadíszítős birkás matricákat. A kép hatodikán készült, és addigra már egyrészt megfogyatkoztak a lábak, másrészt az egyik csápnak is "lába kélt". De azért többé-kevésbé így nézett ki gyöngyhalász korában is a kreatúra.
A naptárat Viljaanával kezdtem, aki egy hóból készült pacin lovagolt. Úgyhogy most íme egy lovaglós kép Piitu-Liinuról is, a második születésnapjára kapott hintalovon.
Kettő gyertyás adventi ebéd. "Romantikus" szeretett volna lenni, de aztán betoppant Paavo:D De legalább a gyertyafény megvolt:) A menü pedig: gombaleves sajtgaluskával; hamis túrógombóc smetana-val:)
Ezen kívül a hétvégén ismét kivonultunk a tóra. Ezúttal már jég is volt rajta. Sajnos a kép sötétre sikeredett, így nem látszik, hogy tőlem másfél méterre már be van fagyva a tó, itt csak azért nem, mert keringtetik a vizet (jobb oldalon az a habzás az). A fényképezőgép pedig a hidegre való tekintettel a kép elkészülte után egy időre lehibernálta magát, a szokásos 3 perces pihenőjét pedig nem vártam ki a vízben. A gép meg a harmadik merüléskor került elő csak, és negyediket már nem vállaltam be aznapra. Majd egyszer lesz rendes kép is, bizonyító erejű.
Es tegnap este lattam eletem elsö sarki fenyet. Jurvaban, alig nehany fok minuszban, atmeneti kabatban, amit nyari esteken is hordtam neha. Aleksi el se hitte elöször, amikor mutattam neki "Te, az ugy nez ki, mint az eszaki feny"
"Ja, tenyleg, de nem lehet az, biztos egy fura felhö"
Aztan a felhö "farka" elkezdett nagyon vilagosodni, es gyorsan mozogni, hosszabbodni, huncutkodni. Varazslatos volt.
Hétfő reggeli kilátás az ablakomból.
Vasárnap tekintélyes mennyiségű hó esett nálunk. Viljaana rögtön követelte hát magának a lumihevonent, amit minden évben megépítenek. Katja megpróbálta lebeszélni, mivel várható volt, hogy ez a paci még elolvad, aztán kezdhetik elölről. Nos így is történt, mára színe se volt az állatnak, de szerencsére képen megörökítettem és most a nagyérdemű elé tárom adventi naptáram első képeként.
Ma este tortát sütöttem Viljaanával. Íme a virágos költemény:
"Bravó torta, bravó!"
Sűrű virtuális bocsánatkéréseim közepette tessék olvasni a címet, mert ez kérem az itteni káromkodás. Azért érdekes most, mert tegnap egész nap ezt hallottam Piitu-Liinutól. Már persze amikor éppen nem visított határozottan idegesítő direkt-hiszti hangon. Nem tudjuk, hogy honnan tanulta, habár igaz, hogy pár hónapja egyszer Janne véletlenül kicsusszantotta a száján, és akkor a kicsi rögtön elkezdte ismételgetni, aztán két nap múlva még egyszer spontán megnyilvánult ezzel a szóval, amikor elejtette a játéktelefonját.
Gonosz galád görény módon félrevezető címet adtam aktuális bejegyzésemnek. Persze azért nem teljesen kontextuson kívüli, ugyanakkor nem az Amerikai Egybesült Állatok eredetijének rövidítése.
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
/Petőfi Sándor/
Ezt a bejegyzést Petényi Borbála emlékére ajánlom. Tudom, hogy egy blogposzt nem olyan nagy dolog, de mivel olvasott ő is, biztosan örülne ezeknek a vidám képeknek. Tegnap a szeptember így búcsúzott tőlünk Finnországban, és én így búcsúzok most Borikától. Nyugodj békében.
A blogot egy tisztán pozitív oldalnak szántam. Korábban már használtam az elektronikus naplót arra, hogy kiírjam magamból azokat a dolgokat, amik nyomasztották a lelkemet, de mostanában nincs erre szükségem. Nem azért, mert nincsen semmi negatívum az életemben, hanem azért, mert változott a világhoz való viszonyom, beleértve a körülöttem élőket és az internetet is.
Elérkezett a perc, amire mindenki várt, immáron csaknem másfél hónapja. A kórházból Tyttö A néven hazahozott lilásvörös bébibaba antik ruhácskát öltött, hosszú uszállyal és keresztvíz alá feküdt. A procedúra itthon esett meg, a reverenda házhoz jött (nem, ez nem olyan szokatlan itt). Körülbelül húsz izgatott ember ácsingózott a nappaliban az ülőgarnitúra körül, a pap bácsi pedig megöntözte a bébili punkos frizuráját egy kis kerámitálkából vett vízzel (ami az egyik nagybácsi megrökönyödésére a csapból került a tálba, ahol szentelt vízzé avanzsált a lelkész úr keze áldásától). A név ekkor hangzott el először: Tiiu Lilli Inkeri.
Begyújtottunk a kályhába. És felrobbant egy villanykörte mellettem. A két dolog nem függ össze. Viszont mindkettő tegnap történt. Finnországba visszavonhatatlanul megérkezett az ősz, itt ugyan nincs indián nyár meg mifene... 10 fok, maximum 15. Viszont meglepően kellemes mindez. A nap szépen süt, a szél nem fúj, a fák pedig még mindig legnagyobbrészt zöldek. Most épp az esős napok is elkerülnek minket, és immáron a házban határozottan meleg van. Lehet, hogy a télen használaton kívül lesz a tv előtt ülős muminos plédem??
A helyzet azonban remélhetőleg hamarosan változik. Persze az ilyesmi nem két pillanat műve, de azt hiszem 4 hónap anyanyelvi környezet jót tesz... Így talán nem lesz olyan nehéz a kezdő nyelvtanfolyam, ami végre indul. Valahol. Eredetileg Seinäjokiba jártam volna, de most úgy néz ki, hogy itt Jalasjärviben is lesz kurzus, nemsoká érdeklődhetünk efelől... természetesen a tanulólétszámtól függ. Igazán kíváncsi vagyok, hogy van-e más külföldi itt a tanyavilágban rajtam kívül.
Valahogy nincsen igazán idegzetem mostanában bővebb lére eresztve írogatni. De azt mondják, egy kép többet ér, mint ezer szó, úgyhogy most megdoblak titeket néhány ezer szóval!:)
Nincs itthon a macska, cincognak az egerek!!! Elfogott a bulihangulat! Túl vagyok a szaunán, Janne pedig hozott fel nekem egy doboz grépfrútos longdrinket. De hiszen van is mit ünnepelni: Katja reggel gyönyörű sötét hajú, 51 cm-es, 3500 grammos kislánynak adott életet. Egyelőre anonim.
Az összehasonlítgatásnak, úgy mint strigulázásnak általában semmi értelme. Így most nem is ilyet szeretnék prezentálni, csupán egy kis összevetést, melyet magam szórakoztatására állítottam össze, saját tapasztalataim alapján. A két ország pupilláim szűrőjén keresztül...:
csillagos ég fotó (Ladányi Tamás, Taliándörögd, 2010) http://apod.nasa.gov/apod/ap100812.html
Mozgalmas napjaink vannak, és még több izgalomnak nézünk elébe hamarosan. Elkezdődött a méz betakarítása, ami nem kis meló. Idén négyezer kiló mézre számítunk. Igen. Négy tonna méz. Mindez kicsi kis táblákban, azon belül a kis rekeszkékben, amiket a méhecskék gondosan lezárnak viasszal. Persze ez nem tart vissza minket embereket attól, hogy eltulajdonítsuk tőlük, csak épp több munkánk van vele. Egy fésűszerű eszközzel nyitogatjuk ki a viaszos táblákat, majd egy nagy centrifugával kikerül a méz. A munka egy hónapig ki fog tartani, Janne folyton ezt csinálja, ha épp nem rendőrködik, és Katja is elég sokat besegít, meg néha én is. De nagyon kemény meló, pár óra alatt megfájdul a derekam, a nyakam, a lábam és a karom is... Ráadásul a propolisz ekkora mennyiségben égeti az arcot, és a hajam is ragad a méztől, hiába nem kenem bele, a levegőben is méz van.
Säläisjärvi