2011.10.28.
21:51

Írta: äkäpussi

USA

Gonosz galád görény módon félrevezető címet adtam aktuális bejegyzésemnek. Persze azért nem teljesen kontextuson kívüli, ugyanakkor nem az Amerikai Egybesült Állatok eredetijének rövidítése.

Piitu-Liinu az elmúlt fél évben nem illetett engem névvel. Ez nem olyan meglepő egy másfél-két éves gyermektől, akinek a szókincse nagyjából a cicától a kutyáig terjed. Anyu és Apu az még oké, a bébi is bébi, a nővérének elnevezésével viszont már úgy gondolta kreatívkodik egyet: Viljaanat a szülei szokták becézgetni, többek között Pikku Momo-nak. Nos, ebből alkotta Possuli a "Pikkua" nevet, amitől nem hajlandó megválni, annak ellenére, hogy hangképzési fejlettsége elérte azt a szintet, hogy ki tudná mondani a teljes és helyes Viljaana nevet. Janne egyik kedvenc időtöltése, hogy szavakat mondat ki a gyerkőccel, a fentebb említett kutya-cica-anya-apa témakörön belül maradva. De a "mondd: Viljaana" után minden igyekezet ellenére a "Pikkua!" vidám felkiáltás következik. Még akkor is, amikor Janne lassan és tagoltan mondja: "sano Vil-jaa-na". Ilyenkor Piitu-Liinu is lassan és tagoltan ismétli el ennek a buta apának, hogy "Pikk-ku-aaa".

Az én nevem ugye itt a felnőtt társadalomnak is komoly gondot okoz, így Janne sem próbálkozott Piitu-Liinu betanításával ezen a téren. Ellenben hogy, hogy nem, valamelyik reggel, néhány nappal ezelőtt arra ébredtem, hogy rángatózik a kilincsem (Piitu-Liinu épp kezdi ujjheggyel felérni a kilincseket, néha már sikerül is kinyitnia egy-egy ajtót, főképp, ha elég motivált) Ha ebből még nem eszméltem volna, hogy ki kíván velem kapcsolatot létesíteni e korai órán, akkor az ajtó mögül hallatszó hangocska minden kétséget eloszlatott. Ekkor hallottam meg először a nevem Piitu-Liinu szájából: "Susaa! Susaa!" Igazi sistergős, fütyülős s-sel, olyannal, ami nincs is a finn nyelvben. Azóta ez -ki tudja miért- a címben olvasható "Usa"-ra cserélődött. Újonnan szerzett nevemet pedig egyre gyakrabban hallom, mert a kismalac nagy rajongóm lett, amióta visszajöttem a szabadságolásomról. Nem mintha eddig ne kedvelt volna, de most már mondhatni túlzásba viszi, ha egyáltalán lehet az ilyesmit...

Amikor egy hét távollét és két nap utazás után visszaérkeztem (16 óra Békéscsaba-Tampere, majd másnap 2,5 óra Tampere-Jalasjarvi), rögtön oltásra mentünk, épp csak felkaptak autóval a buszpályaudvarról. Bedobtam a csomagtartóba a bőröndöm és beültem Katja mellé az anyósülésre. Piitu-Liinu babafotelja Katja mögött volt a hátsó ülésen, Possuli háttal nekem ült benne. Hátranéztem és megfeszítettem egy kicsit a nyakam, hogy rálássak a feje búbjára és illendően köszöntsem. Ő is hátrafordult, hogy lássa ki vetődött be a kocsiba, és felcsillant a kis szeme. Olyan tündéri volt, hogy majd' elolvadtam. Igazi leplezetlen boldogság ült az arcán. Azóta le nem szakad rólam. Ha pisilni megyek, már hallom ahogy rója a köröket és szólongat a lakásban "Usa! Usa!". Tegnap Aleksivel telefonáltam vagy 20 percet, és a tv előtt a síró baba mellett nagy volt a ricsaj, így tettem pár métert az előtérig. Piitu-Liinu utánamrohant és felkéreckedett az ölembe. Átfonta a kis kezecskéivel a nyakamat és ott pihent rajtam. Nem zavart, megértette, hogy telefonálok és nem érek rá, csak ott volt velem.

Tiiu szereti, ha énekelek neki, de sajnos ez sem mindig segít a fájós hasán. Néha úgy meg tud feszülni az üvöltésben, hogy határozottan ijesztő. A hang fülre gyakorolt hatásáról nem is beszélve. Ha nem hallanám, nem hinném el, hogy egy ilyen pici test akusztikailag képes ilyesmire. Most már két hónapos, úgyhogy elkezdett hivatalosan is mosolyogni. Eddig is volt, hogy az arcizmai mosoly-jellegű formációba rendeződtek, de most már határozottan és teljes arccal, örömében mosolyog. Édesek a kölyökkutyák meg a bébi kacsacsőrűemlősök, de egy kis embergyerekkel nem tudják felvenni a versenyt. Nincsen aranyosabb egy mosolygó babánál. (Persze fényképezkedéskor rendelésre még nem fog nekem mosolyogni, ne is kérjétek...)

Viljaana pedig hamarosan megválik első tejfogától. Hiába magyarázta neki Katja, hogy ez teljesen természetes, és hogy nő majd helyette másik, keservesen sírt. Az sem segített, hogy én is elmondtam az élményeimet, amiket Katja fordított. Persze kicsit izgatott lett, amikor az anyja egy eurót ígért minden fogért, de ez sem tartott ki sokáig. Katja aggódva kérdezte tőlem, hány foga van az embernek...

Janne elment hajókázni (Turku-Stockholm) a barátaival, holnap este jön vissza, így én akkor távozom el, hogy egy napig ne halljak visító kismalacokat. Remélem Aleksi csöndben lesz és együtt merülünk bele a downshifting és a slowlife rejtelmeibe...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://akapussi.blog.hu/api/trackback/id/tr573337087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.