2011.09.29.
23:30

Írta: äkäpussi

Huono päivä / Rossz nap

A blogot egy tisztán pozitív oldalnak szántam. Korábban már használtam az elektronikus naplót arra, hogy kiírjam magamból azokat a dolgokat, amik nyomasztották a lelkemet, de mostanában nincs erre szükségem. Nem azért, mert nincsen semmi negatívum az életemben, hanem azért, mert változott a világhoz való viszonyom, beleértve a körülöttem élőket és az internetet is.

Tudom, hogy azért várjátok és kéritek a bejegyzést, mert szeretitek olvasni, és ez jó, de... Nem mindig történik velem izgalmas dolog, és ezzel nincsen semmi baj. Én jól érzem magam akkor is, amikor a nap legkiemelkedőbb történése a pelenkacsere. És persze ott vannak a rossz napok is. Nem lehet kikerülni őket, és nem is akarom, így teljes és szép az élet... Néha csak egy-egy csúszik be, de máskor akár egy hétig is kitart a nyomott hangulat. Persze a rossz élményeket is meg lehet élvezhetően írni, nem tagadom, és néha be is keverek néhányat a jók közé ily módon. De amikor az ember felett átcsapnak a hullámok, akkor a legkevésbé ahhoz van kedve, hogy a keserűségét jól átgondolva, tucatszor megrágva irodalmiasan megfogalmazza és monitorra vesse. Én legalábbis az esetek többségében így vagyok ezzel, (a mai fejemmel természetesen.) De most némi betekintést engedek a mai napomba kedves olvasóim számára. (Így eldönthetitek, hogy szeretnétek-e máskor is hallani az ilyen jellegű történésekről vagy sem, de azt továbbra is én fogom eldönteni, hogy megírom-e...:) )

A mai nap rossz nap volt. Nem tragikus. De rossz. Reggel lebotorkáltam Piitu-Liinuval a nappaliba, ahol meglehetőst hideg volt. Már gyomorgörccsel kezdtem, mert tegnap este járt le az előre megbeszélt egyhetes mosolyszünetünk a kedves drága párommal, aki mégsem jelentkezett, és őszintén nem tudtam eldönteni, hogy ez most melyikőnk feladata lenne... Ahogy vacogtam a kanapén a muminos plédem alatt, Katja bejelentette, hogy lázas. Megpróbál majd ma pihenni, de még először kiviszi a pónit a placcra, legalább annak had' legyen jó napja... Aztán hívott telefonon az udvarról, hogy a póni agonizál, hívja a nagyit, az állatorvost meg a jótevő tündérkét, mert meg kéne gyógyítani az állatot. Szerencsére Titiu nagyjából aludt, Piitu-Liinu meg még túl álmos volt a hisztériához. Úgy volt, hogy a nagyi viszi Viljaanat oviba (délutáni napközi foglalkozás a templomban), de új munka lett neki találva: a pónit sétáltatta az udvaron kötőféken két órán keresztül, miközben Hermmani persze mindig le akart feküdni, amit viszont nem szabadott neki. Az állatorvosnak sokáig tartott ideérni, neki se volt jó napja...

Katja próbált volna pihenni, de Piitu-Liinu betakarítva a reggelit új erőre kapott és szirénázásba kezdett. Eltettük aludni. Viljaana közben már díszben volt, felöltöztettük és megfésültük az ovidélutánra, de nem volt ki elvigye... Így mumint néztünk, legnagyobb örömömre, még mumin mércével mérve is horrorisztikus epizódokat. Nagyi végül felszabadult és magával vitte Viljaanat, ovi ide vagy oda. Ez általában azt jelenti, hogy egy fokkal nyugisabbá válnak az óráink, mert nincs aki piszkálja a kicsit... De a kicsi piszkálta magát. Alig egy órát aludt, majd folytatta a szirénázást, jobban mint azelőtt. Ha néha abba is hagyta, egy percen belül talált valamilyen tragikus okot, amiért ismét sivalkodásba kezdhetett. Például amikor felháborító módon letöröltem a szájáról a bébiétel-maradékot, vagy amikor csak úgy egyszerűen levegőt vettem...

Ennek tetejébe hamarost Tiiu is rákezdett, merthogy fájt a hasa az anyatejjel belé jutott lázcsillapítótól (bármily light is volt). Amúgy is mindentől fáj a hasa, Katja meg van veszve, hogy a vízen kívül mégis mit vehet magához...

Nagyi elújságolta, hogy reggel egy percre elment a fél szeme nyaralni. Mármint nem látott, egyáltalán az egyikkel. Katja bepánikolt és körbetelefonálta a fél családot, hogy beszéljék rá a Nagyit a sürgős intézkedésre. A Nagyi meg eközben Katja miatt pánikolt, hogy lázas a begyulladt tejmirigyek miatt. Én csak simán pánikoltam, passzióból. A céltalan ijesztegetést megtörendő átjött Katja anyukája a lányok őrült nyolcéves nagybácsijával, aki egy plüsskígyóval fojtogatta magát középső unokahúga legnagyobb örömére. Én ekkor értem el a mélypontomat, és egy időre felvonultam bömbölni a szobámba (egy kis sms-ezért követően ekkor vált világossá, hogy be lettem húzva a csőbe egy kérdést illetően, és eztet nem szerettem...). Aztán úgy döntöttem, hogy az egyedüllét csak rosszabbá teszi az egészet, és inkább összeszedem magam és lemegyek. A kanapén szipogtam, amikor Katja anyukája, Lea észrevette és rákérdezett mi a baj. Én annyit mondtam: férfiak... Erre megölelt. Olyan meglepetésszerű volt, hogy azonnal sokkal jobban lettem. Az este végülis határozottan kellemes volt, a szerencsétlen nap összehozott minket, és a kályha melegénél sztorizgattunk. Ha több olyan ember lenne, mint Lea, akkor a világ sokkal szebb hely lenne, és az ilyen rossz napok is véget érhetnének egy mosollyal az arcunkon...:) Tényleg JÓ éjszakát nektek is! :)

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://akapussi.blog.hu/api/trackback/id/tr973266590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chack 2011.09.30. 18:24:00

Azt mondják, mindig megtalál az, amire ott és akkor épp szükséged van.

Szeretném, ha ez csak a jó dolgokra vonatkozna. De...

äkäpussi 2011.10.01. 00:18:21

@Chack: www.ilovejezisek.com/wp-content/uploads/2011/07/calvin-y-hobbes-swift-kick.gif

A lavinát elindító "rosszaságra" még szükségem volt, de a tovább gördüléseire nagyon nincsen, ebben biztos vagyok. Remélem valami csodálatossá evolvál hamarosan....-.-

Chack 2011.10.02. 00:10:47

kick.gif
:)

Igen, valami ilyesmire is gondoltam.