2011.09.16.
20:55

Írta: äkäpussi

Polttimo / Villanykörte

Begyújtottunk a kályhába. És felrobbant egy villanykörte mellettem. A két dolog nem függ össze. Viszont mindkettő tegnap történt. Finnországba visszavonhatatlanul megérkezett az ősz, itt ugyan nincs indián nyár meg mifene... 10 fok, maximum 15. Viszont meglepően kellemes mindez. A nap szépen süt, a szél nem fúj, a fák pedig még mindig legnagyobbrészt zöldek. Most épp az esős napok is elkerülnek minket, és immáron a házban határozottan meleg van. Lehet, hogy a télen használaton kívül lesz a tv előtt ülős muminos plédem??

A baba a nap nagy részét a babakocsiban tölti, az szolgál kvázi kiságyként. Praktikus, mert Katja hollététől függően mobilizálható. Az egyik megszokott helye viszont a konyha közepe. Ha anya eszik, főz, kávézik, újságot olvas vagy csak úgy lődörög a lakásban, akkor a bébi helye itt van. Általában teljesen pontosan a lámpa alatt. Megnyugtató, hogy tegnap, amikor ijesztő hang kíséretében millió darabra robbant a forró villanykörte, akkor épp nem volt alatta... csak én majdnem... A kisebb-nagyobb üvegdarabok kb másfél méteres körben szóródtak szét, én két méterre álltam és piszokul megijedtem.

Amúgy ettől az incidenstől eltekintve a napok nem túl izgalmasak mostanában erre. Nincs ezzel persze semmi baj, nem úgy van összerakva az ember, hogy mindig történjen vele valami érdemleges és megosztandó. Amúgy jól vagyunk, köszönjük szépen, a kis manó (aki 25-én kap nevet) egyre nagyobb és nehezebb. Hangosan kakál és még hangosabban sír, ha épp olyanja van. Habár nyilván az anyukáját preferálja, általában megnyugszik akkor is, ha én veszem ki a babakocsiból, és ha énekelek neki, akkor láthatóan fülel- egy darabig. A nővérei szintén csipálnak, bár néha ne tennék... Piitu-Liinu lassan két éves lesz, és ez ugye többek között azt is jelenti/jelentheti, hogy majdnemhogy elviselhetetlenné válik... Majdnemhogy, mert persze egy édes kis szőke baba, aki gondoskodásra szorul, sosem válthat ki tartósan erős ellenérzést egy szülőkorú nőből... De azért egy-egy pillanatra sikerrel tud járni. Például amikor úgy lefejel, hogy belereccsen az orrom. Amikor mosolyogva odajön, majd elkezd eszeveszettül ütlegelni. A pelenkázóasztalon való rugdalózást már fel se veszem... Viszont a mai produkciója különösen fájdalmas volt. Egy fejelésen és számos ütlegelésen kívül ugyanis szeretetkitöréseket is produkált. Hihetetlen édes persze, de piszokul fáj, amikor átfonja a kicsi kezecskéjével a nyakamat és teljes erőből megragadja a bőrt a nyakamon, nem felejtkezve el arról sem, hogy jó mélyen belém mélyessze a kis körmöcskéit is. Édespofa. Az egész nyakam ég órák óta. Az pedig különösen relaxáló, amikor Piitu-Liinu és Viljaana versengenek a figyelmemért, felváltva imitálva hogy ők kiscicák, illetve kiskutyák. Arra még nem sikerült rájönnöm, hogy az az állat, amit ilyenkor percenként háromszor megpróbálnak szintén megjeleníteni melyik lehet, viszont iszonyú magas hangon és nagyon hangosan sivítozik, teljes testtel megfeszülve (gyermeknevelés terén tapasztalatlanabbak lehet meg lennének lepődve mekkora lármát tud csapni egy törpe test!)

Kicsit visszagurgulázva az időben ejtenék néhány szót a hétvégémről is, csupán azért hogy némi képanyaggal is feldobhassam a már amúgy is fantasztikusan érdekfeszítő posztomat. Hétvégén ugyanis ismét Jurvában voltam (általában ez minden második hétvégén így van) és ott élveztem a fiatalságomat. Ez jelentett egy viszonylagosan nagyon unalmas házibulit (voltak, akik élvezték, de én, mint teljesen idegen, csak egy kedves lánnyal beszélgettem egy keveset, illetve Hannes informált arról, hogy google fordító segítségével követi a blogomat. Hei hei Hannes!:). Ezen kívül láttam egy pink hajú lányt falloszt formázó szívószállal vizet inni. Ennyi) Ja, és abuzáltunk egy plüssmedvét is egy darabig! (a zakó az én érkezésem tiszteletére van, illetve Aleksi mindenkinek ezt mondta:))

 

Szombaton Aleksi elvitt a tengerhez. Vaasa egy főképp svédek által lakott város, Finnország legnaposabb helysége. Szóval tulajdonképpen a finn Szeged. Csak éppen Tisza helyett itt a Botteni öböl van. A partvidéken rengeteg sziget van, úgyhogy nyílt tengert nem láttam, de a város maga nagyon kis kedves.

Az odaúton pedig láttunk szivárványt. Nem akármilyet, egy teljeset. És teljes alatt teljeset értek. láttuk a végét. Leért a földre. Nem hittünk a szemünknek. Oda akartunk menni aranyat keresni, de aztán mégsem.

A hazaúton pedig nem kisebb lelkesedéssel kattogtattam az égre, habár szivárvány már nem volt. Viszont itt a naplementék valahogy még szebbek, mint nálunk délen. Persze nem tudtam igazán jó képet készíteni róla, de láthatóan fejlődik a fotózási képességem. Ennek örömére még Viljaanaval is készítettem a minap egy közös képet!

 

És végezetül boldog Edit napot mindenkinek, annak is, aki nem Edit, de azért mégiscsak inkább nekik kedvezve, kiemelve közülük a jó édes anyukámat! Valamint boldog huszonötödik születésnapot Szelinek, és boldog szülinegyednapot Anónak!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://akapussi.blog.hu/api/trackback/id/tr223232644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.