2011.07.21.
17:03

Írta: äkäpussi

Suonenjoen Mansikkakarnevaalit ja Unkari / Suonenjoki Eperfesztivál és Magyarország

Nos,nagyon sokminden történt velem, amióta nem osztottam meg nap mint nap történeteimet a publikummal. Azt sem tudom, hol kezdjem, mi az, amit még érdemes elmesélni, és mi az, ami mostanra érvényét veszthette... De azért úgy gondolom, hogy az eperfesztivált nem szabad kihagynom...

Július 8. és 10. között került rá sor, Suonenjokiban, ami egy kedves kis keletfinn városka, 300 km-re tőlem. Korábban már vázoltam a közlekedési helyzetet az országban, úgyhogy talán nem meglepő, hogy szétidegeltem magamat, mire megszerveztem az odautat. Persze aztán indulás után rögtön felborult az egész szervezés és teljesen más módon jutottam oda, mint ahogy terveztem. A visszaútról már nem is beszélve... na de előbb érjünk oda... Elindultam Jalajarviből 11 óra magasságában busszal (a 6km-re lévő megállóba Katja kivitt kocsival), hogy Seinajokiban elkapjam a vonatot. Már a buszon zötykölődtem, amikor felhívott Ari. Hogy ki is ő... Nos hát van egy nagyon kedves kis webes felület, a kimppa.net, ami olyan,  mint nálunk a telekocsi.hu, és más hasonlók. Tehát autósok keresnek útitársakat tervezett útvonalaikra, és kispénzű utasok próbálnak meg fuvart találni maguknak a megfelelő helyre. Nos, itt vettem én fel a kapcsolatot Arival, és több telefonbeszélgetés után arra jutottunk, hogy az, hogy elvisz egy darabon, csak bonyolítja az utazásomat, mert vagy elérem a tömegközlekedős csatlakozást, vagy nem, és akkor nagyon sokat kell várni, és még onnan is egyszer átszállni, és később érek oda, mintha végig vonattal mennék. De amikor a buszon ülve megcsörrent a telefonom, Ari közölte, hogy előbb indult Vaasaból, és nemsoká Seinajokiban lesz, és akkor simán elérem vele Jyvaskyla-ben a vonatot. Így belementem, némi aggodalommal, mert azért mégiscsak egy idegen autójába készültem beülni. Félelmem alaptalan volt, nem sok Arinál kedvesebb embert ismerek. (Tényleg ari volt...:))) Ötvenes férfi, kellemes megjelenésű, mosolygós, tökéletesen beszél angolul és folyton utazik, többnyire Ázsiába. Legfőképp passzióból. Ő volt tehát az utastársam így 200 km-en keresztül, és ő spórolta meg nekem az utazási költség felét:)

Suonenjokiba érve rögtön megcsapott a hippihangulat, Aleksi, Paavo és Joonas a fűben fetrengve várták a vonatomat. Joonas fogadott be minket szerény hajlékába a hétvégére (szerény, de impozáns... "-Hol vannak a szüleid? -Nem tudom, fél éve nem láttam őket, most hazajöttem, ők meg utazgatnak valahol...Talán Spanyolba'.") Vásároltam hat darab háromdecis sört, amiből végül egyet Aleksi, egyet Joonas ivott meg, három pedig itt figyel a ruhásszekrényemben...szóval a hétvége nem kimondottan volt alkoholgőzös, ne tessék aggódni. De mint már tudjuk, a srácoknak nem kell alkohol ahhoz, hogy őrültek legyenek. Paavo minden alkalommal, ahogy víz közelébe értünk, ledobta a ruháit, bevetődött a tóba, úszkált, kimászott, szaladgált kicsit, nézte a hangyákat, leveleket gyűjtött, megint megmártózott... Pont, mint egy eleven kisgyerek:)



Maga az eperfesztivál mondhatni felejtős volt. Egy felvonulással kezdődött, ami leginkább a helyi gazdák traktorról való integetésében merült ki, és észt illetve orosz eperszedő-munkáslányok szamócajelmezbe öltözve táncoltak az utánfutókon. Felvonult egy oviscsoport hokidrukker pólókban és feliratokkal, és volt két egymás tetején lévő kiszuperált autó is, aminek tetején egy széken, rózsaszín szőrös kalapban trónolt egy félelmebeteg. Limuzin is jött,  biztos epret szállított. Már ekkor gyanús volt, hogy jó társaságba kerültem, mert Simo leszaladt a domboldalról a menethez, és visszatérve a kalapjában hozott egy adag friss gyönyörű epret. Az apukája is felvonult a traktorukkal! Gyorsan meg is hívott minket a földjükre, azzal a könnyelmű ígérettel, hogy annyit eszünk ingyen, amennyit tudunk.



A fesztiválterületre nem lehetett alkoholt bevinni, így nehezünkre esett bejutni, mivel a meg nem ivott sörök ott csörögtek a hátizsákjainkban. Végül lepasszoltuk őket és így élvezhettük egy 80-as években népszerű punkos beütésű banda koncertjét. Igazából üdítő volt táncikálni rá, Aleksivel a belünket is kiugráltuk. Kiderült az is, hogy Finnország legnépszerűbb borának a cimkéjén szó szerint ez áll márkanévként: "Magyar fehér bor". Így, magyarul. Persze abból muszáj volt innom egy kicsit, és az észt Vergiből is megkínáltak (zabból készült töményszesz...higgyétek el, jobbat is kóstoltatok már...:)) Számos izgalmas küldetésünk is volt a hétvége során, elsőként például a szomszédlány érkezett kétségbeesve, hogy segítsünk neki megkeresni az elveszett teknősét. Csak elnézett egy pillanatra, a taknyosbéka meg elszaladt. Van ez így. Végül mi nem találtuk meg, de vélhetően a későbbiekben hazabattyogott.



Szombaton este Aleksivel szaunáztuk, meglehetősen romantikus elfoglaltság. A többiek még nem értek haza, így egyedül voltunk a házban. Eltöltöttünk egy kis időt a szaunában, majd hidegvízben lezuhanyoztunk és ruhátlanul kifeküdtünk az udvarra, a hajnali hűvös levegőre. Aztán amikor már eléggé fáztunk, jól esett megint visszamenni a forró gőzbe. Ezt eljátszottunk néhányszor, utána pedig nagyon jól esett az alvás. A legjobb viszont a vasárnap este volt. Ha tömegközelekedéssel kellett volna hazajönnöm, akkor már délután kettőkor szednem kellett volna a sátorfámat (képletesen értve, mert ugye az előzetes ijesztegetéssel ellentétben végül nem kellett sátorban aludnom) Viszont vasárnap reggel kaptam egy sms-t. Feltettem a kimppa.net-re, hogy Suonenjokiból Jalasjarvibe szeretnék eljutni. Arra számítottam, hogy talán lesz valaki, aki egy darabon el tud vinni. Már el is kezdtem szervezni, hogy Tamperéig elvisz egy srác. Erre jön az sms, hogy Suonenjokiból Jalasjarvibe elvisz 25 euróért (tömegközlekedéssel 60 euro). Kaptam az alkalmon és lebeszéltük a találkát este hétre. Majd tízre, majd 11-re... Így végül majdnem éjfél volt, mire elhagytam Suonenjokit, és addig élvezhettem a plusz időt az én drága őrült barátaimmal. Nem mintha nem lennének már ők is elég kattantak, de meglátogattuk Pekkát. Pekka Paavo egypetéjű ikre, aki oxigénhiányos állapotban jött világra, és számos testi és értelmi problémája van azóta is, egy fogyatékkal élők számára fenntartott otthonban lakik Suonenjokiban. Pekka társasága nagyon üdítő. Bár nyilvánvalóan értelmi fogyatékos, tulajdonképp meglehetősen okos. Gyorsan vág az esze, jó poénjai vannak és például tökéletesen beszél angolul is... Az ő szereplésével készítettünk egy kisfilmet is spontán. Feltűntek még karakterként Naruto és Szupermárió is, akik plüssjáték formájában, jómagam és Joonas csodálatos bábjétéka segítségével keltek életre a "vásznon". Paavo narrálta a történetet, és buzdította Pekkát az imporvizációra. Aleksi többnyire passzív volt, majd értelmetlen dolgokat kezdett magyarázni, így inkább Naruto és Szupermárió helytelen szerelme maradt a főszál a történetben. Tipikusan az a fajta kisfilm lett, ami csak a készítőinek vicces.
Pekka után Paavo anyukáját és állatait és meglátogattuk, ekkor eszközöltük meg Simo eperföldjének megdézsmálását is. Majd ki tudja kinek milyen vikkendháza volt ez, de az erdő közepén kötöttünk ki egy szaunában. Én fürdőruhában (Aleksi féltő típus), a négy srác: Aleksi, Paavo, Joonas és Tommi meg persze ádámkosztümben. A szauna mellett pedig a világ legszebb tava volt található, és ebben mártóztunk meg a fődögélés után. A nap még mindig nemigen megy le, de azért pattan egyet a horizonton, és a naplemente narancssárgás fényeiben az erdő közepén ez a tó... Még nem láttam szebbet. Aleksit is elkapta a romantikus hangulat, és gyorsan csinált rólunk közös képet a naplementével, merthogy ez is olyasmi, amit előbb-utóbb meg kell ejteni.



Az éjjeli fuvarosom pontosan úgy nézett ki, mint akit kapásból beválogatnának a Gyilkos elmék castingján sorozatgyilkosi szerepkörre. Node pont ez a megnyugtató, hogy a valódi bűnözők sosem olyanok, mint amilyenek a filmekben. Artsi ugyanis csúnyácska ötvenes pali, apró szemekkel, melyek vastag szemüveg mögött vannak, a fél keze pedig furcsa pózban, láthatóan bénán simul a pocakjához. Gyorsan bepötyögte a címem a GPS-ébe, és már indultunk is. Aleksi persze felírta a rendszámot. Kérdezgettem, mi dolga Jalasjarviben, miért készül oda ezen a késői órán, és hogyhogy vezetett egész nap. Kiderült, hogy ő azért nézi a kimppa.net-et, mert ez a hobbija. Embereket szállít oda, ahova szeretnének eljutni. Az én utam körülbelül 18 euróba került benzinügyileg (kiszámoltam) és 25 eurót kért, ráadásul Jalasjarviből üresen ment haza Tamperébe, ami 150 km. Úgyhogy 30 eurót adtam neki. Évekkel ezelőtt a bátyját szívroham érte vezetés közben, hárman meghaltak, ha jól gondolom közte a bátyja és az édesanyja. Ő kirepült a kocsiból, 150 méter után pedig egy kövön landolt fejjel. Fél év kóma után arra ébredt, hogy se járni, se beszélni nem tud. Két évet töltött kórházban, és nem épült fel teljesen. Viszont ez lett a küldetése, hogy minél több embert biztonságosan eljuttasson a célállomására. És elmondása szerint azoknak az embereknek a jósága is vezérli, akik egyetemista korában minden hétvégén felvették, amikor hazafele stoppolt.
Mivel a fejét ütötte meg, gyanítom, hogy a balesetnek is betudható a furcsa viselkedése. Az a fajta ember, akiről nem tudod megmondani, hogy értelmi fogyatékos, vagy sem, mert igazából nem olyan, mint egy fogyatékos, de valahogyan mégis furcsa. Az utazás egy pontján felhangosította Rihanna "Russian roulette" (orosz rulett) című számát, énekelni kezdett és a szöveget univerzális kézjelekkel elmutogatta (pl hogyan dobog a szíve, hogyan lát keresztül az arcán végigfolyó könnyeken, stb) Annyira szép és szürreális volt mindez a felkelő nap által narancsárgára festett ég mellett, ami az út mentén gyakran felbukkanó tavakban tükröződött, hogy kiabálni szerettem volna, hogy Szeretem Finnországot!!!.


Artsi vitt el Turkuba is kedden, ahonnan a gépem indult Magyarországra. Csak úgy ért rá, hogy már 3 előtt a városban voltam, viszont a becsekkolás csak fél kilenckor kezdődött a járatomra. Így előző este írtam a Turkui kanapészörfösök csoportjának, hogy hátha valaki ráér arra a pár órára és körbevezetne engem a városban. 10 perc múlva már ketten is jelentkeztek, így a délután Johannával, a finn lánnyal, Martinnal, a finnországi svéd fiúval, és a később hozzánkcsapódott spanyol Javier-val töltöttem. Spontán multikulturális találkozó. Amikor pedig Javier megtudta, hogy magyar vagyok, azt mondta "szia, köszönöm, finom, nem finom". Mondom tán csak nem dolgoztál pesti étteremben?:) Mielőtt Martin kivitt a reptérre (merthogy kivitt) még úsztam egyet a tengerben, és némi sóval borítva szálhattam így le Ferihegyen, egy zsák muminnal a hátamon.



Hogy az otthoni hetemből mit írjak le, megint kérdéses, hiszen a blog elméletileg finnországi létezésemről szól, habár sejtésem szerint senki nem sértődik meg, ha néha hazautazom és azon élményeimet is megosztom itt. Ugyanakkor a magyarországi utazás nem volt olyan értelemben "izgalmas", mint az itteni, kinti lét. Pörgős volt, azt meg kell hagyni, és még így sem tudtam mindenkivel találkozni, akivel szerettem volna. De jártam Debrecenben és Göllében is, és a lányokkal még a gyulai strandot is meghódítottuk. Ott esett meg velem az, hogy szereztem egy barátot Jalasjarviben. Itt két hónap alatt nem sikerült helyi korombelivel találkozni, nem gondoltam, hogy a gyulai strandon botlok majd valakibe... Anó mondja, hogy ott van Kitti a finn barátnőjével. Nosza, menjünk oda. Mondom a lánynak, hogy Finnországban élek. Kérdi mit csinálok. Mondom aupair vagyok Jalasjarviben. NO WAY!!! I'm from Jalasjarvi!!! (Nanemá', én Jalasjarvi-i vagyok!) Igaz, hogy leginkább most már nem itt él (8500 fős tanyaközpont), de például augusztusban lesz itthon, és majd bemutat pár barátjának. Remélem most majd Aleksit is többet látom, ha visszajön végre Jurvába, mert úgy tűnik, hogy most már észrvetette, hogy jó velem lenni... De legközelebb valószínűleg már 25 leszek, amikor újra együtt lehetünk, mert júli 30 körül jön vissza (később jött volna, de a szülinapi bulim lehetősége meggyőzte)



Hazafele Turkuban Johannánál aludtam, Javier is ott volt, de mindhárman elég fáradtak voltunk, csak bedőltünk az ágyba, reggel meg korán menni kellett. De az éjszaka közepén egyszer felébredtem, kinyitottam a szemem, és Johanna lógófülű törpenyula 20 centire az orromtól ült a földön előttem és bámult bele a képembe. Aztán beugrált a kanapém alá. Szerintem még reggel is ott szundikált. Vérnyúl. Tamperéig vonatoztam, ott elsétálgattam egyet Tero-val, még használtruhaboltba is bementünk, és az új farmer és csinos fehér kalapka mellé nem álltam meg és megvettem az oroszlános bébimamuszt a születendő kölyöknek. Végtére is oroszlán lesz a horoszkópja, nem hagyhattam ott...annyira édes volt.... Ha saját gyerekem lesz, biztosan anyagi csődbe juttatom magam azzal, hogy megveszem az összes édes kis cipellőt, amit elhanyagolható idő alatt nő ki a poronty.
 

Facebook album: Suomi (Finnország) (katt)

Facebook album: Suomi II. (Finnország II.) (katt)

Facebook album: Unkari (Magyarország) (katt)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://akapussi.blog.hu/api/trackback/id/tr493086797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.