2011.07.01.
22:30

Írta: äkäpussi

Unkarilainen tyttö / Magyar lány

Egyszerűbb külföldre menni, mint otthon folytatni. Nem csak a munkaerőpiaci csodás helyzet miatt. Az emberek rengeteg nyavalyát cipelnek magukkal az életükben. Ez igaz tárgyakra is, de emlékekre meg kapcsolatokra még inkább. Itt Finnországban minden olyan letisztult körülöttem. Kezdjük a legbagatellebb dolgokkal. Tudom, hogy melyik ruhám merre van, mert nincs sok... És persze ez igaz minden más holmimra is. De ami fontosabb, hogy tudom kit szeretek, kit kedvelek, és kit nem. Kicsit olyan ez, mintha egy régi fekete-fehér filmet néznék, ahol a karakterek is vagy feketék, vagy fehérek. Szeretem Aleksit, Paavot, Katját, Jannét, Viljaanát és Piitu-Liinut. Kedvelem Emminát, Leát, Jonit, Jalmarit, Kajt, Sannát, Mikkót, Hannest, Terót, Ellit és Viljamit. És nem kedvelem Heidit (nehéz kedvelni valakit, akivel egy hónapja együtt éltek, de még annyit sem mondott, hogy heló)

Tudom, hogy mikor vagyok boldog, és mikor nem. Tudom, hogy mikor esik jól a csirke krumplival és mikor nem. És azt is tudom, hogy más vagyok. És nem azért, amiért otthon. Otthon utáltam más lenni. Utáltam, hogy szégyellnem kellett volna magam bizonyos gondolataimért, a túlzott nyitottságomért, azért, mert bevallottan társat szeretnék találni. Itt mindezeket felülírja, hogy külföldi vagyok. Társasága válogatja, de én eddig olyanokkal találkoztam, akik ezt érdekesnek és izgalmasnak találták. Ettől persze nem leszek én is rögtön izgalmas és jó társaság, de megadja azt a kezdő érdeklődést, amitől felbátorodva be merem vállalni magam. És bejön. Ők is kedvelnek. Néhányan már talán szeretnek is. Ez egy nehéz lépcsőfok, és a hűvös északiaknak talán még nehezebb meglépni. Eddig néha elszomorított a tudat, hogy itt mindenki csak kedvel, és senki sem szeret. De már kezd kialakulni valamiféle kötődés. Főleg talán a kölykök részéről: Viljaana nagyon sokat nevet velem, többet, mint az anyjával. Piitu-Liinu pedig immáron nemhogy sírdogálna amikor pelenkázom, hanem határozottan szereti. Szalad hozzám, ha mondja neki az anyja, hogy pelenkacsere. A nagyobb kölykök pedig szintén ragaszkodnak már kicsit hozzám. Aleksi a maga furcsaságai mellett láthatóan egyre jobban élvezi a társaságomat. Hogy az érzelmek milyen irányt vesznek majdan az elágazásnál, az a jövő titka. Paavo pedig alapvetően ragaszkodó típus, és ha nem csalnak a megérzéseim, kezd kicsit hozzám is ragaszkodni (Remélem Tero átadta neki az üzenetemet, miszerint ölelem és puszilom. És remélem Paavo is átadta Teronak az üzenetet, miszerint ölelem és puszilom:D)

Finnország egyébként különösen barátságos hely egy magyar menekülőnek. Mondhatni pozitívan diszkriminálnak minket a többi külföldihez képest, pedig velük sem gorombák. Mint már említettem, Szamos marcipán minden boltban van, és a méz is Finnországon kívül csak Magyarországról jöhet, ha igényes vásárló vagy... Ma Viljaana egész nap azt énekelte, hogy "Gumimaci". És nem én tanítottam neki. Emmina telefonja csörög így. Hogy miért szereti ezt a borzalmasan bugyuta magyar számot, meg hogy egyáltalán honnan szedte...  Az eurovízióson is Wolf Katira szavaztak a finnek. Az országos fő tévécsatornán magyar film megy (az Amerikai rapszódia pár hete), tegnap is lefagytam a tévé előtt, amikor a kilencvenes évek talán legótvarabb magyar slágere az "Ez legalább szex bébi, így legalább jó élni" örökbecsű hangzott fel. Utóbb kiderült, hogy a Magyarországon forgatott de amerikai  Én, a kém című fantörpikus film ment, amiben Owen Wilson meg Eddie Murphy játszott többek között.

És tévedés ne essék, mindenki tudja, hogy külföldi vagyok. A minap a kocsiban ültünk egy kereszteződésnél, és egy elhajtó autóból két srác szemérmetlenül belebámult az arcunkba. Katja teljesen lehidalt, és közölte, hogy ez Nagyon szokatlan Finnországban (tudja, hogy nálunk nem, panaszkodott is, hogy nálunk a férfiak a melléhez beszéltek) Mire én nagyokat pislogtam és közöltem vele, hogy rám Mindenki így bámul itt (azt hittem itteni vidéki szokás, mert ritkán látnak embert) Mire közölte, hogy azért, mert nagyon másképp nézek ki. Ezt kapjátok ki. Egzotikum vagyok Finnországban. Mert magas vagyok és csinos (bármit is jelentsen ez). Tero azt mondta, ha nem tudta volna ki vagyok, mikor meglát, akkor is betippelte volna, hogy külföldi vagyok. A turkui buszsofőr pedig minden előzetes nélkül egészen konkrétan kitalálta, hogy magyar vagyok... Mindezt úgy, hogy arról se volt szó, hogy külföldi vagyok, és éppen a távolból közeledtem a busz felé. Már benn állt a busz a Muminparknál, amikor megérkeztünk, és Katjáék előrefutottak, hogy nehogy elmenjen, én meg felmarkoltam Piitu-Liinut és szedtem a tappancsaimat. Odaértek, Lea bemutatta az ő meg Veeti jegyét, Katja pedig mondta, hogy ott jön még a másik jegy. És rám mutatott. A jegy és a zászló ugyanúgy van finnül. Mire a buszvezető végigmért, és közölte, hogy haha, az egy magyar zászló (lippu) lesz! Katja csak helyeselni tudott, arra már nem volt lélekjelenléte, hogy megkérdezze, ezt mégis miből találta ki (nem, nem volt rajtam semmi trikolor, de még csak magyar márkájú ruha sem) Szóval magyar fejem van, csak hogy tudjátok. Lehetséges, hogy mi is annyira hasonlítunk egymásra a finnek szemével, mint amennyire én látom hasonlónak őket? Ez mondjuk így nem teljese igaz, mert többféle típusú arc jellemző itt, amik nagyon eltérőek. De ebbe a néhány típusba besorolható mindenki. A kislányok például kétféleképpen néznek ki. Vagy olyanok, mint Viljaana, vagy fura csapott homlokuk van, pici orruk, és pikku myy jellegű állandóan mérges benyomást keltő arckifejezésük. Tényleg. Aztán vannak a srácok, akik úgy néznek ki, mint Aleksi meg Paradise oskar. Ők azok, akik valószínűleg negyvenesnek kb olyanok lesznek, mint Janne. Aztán meg vannak az olyan srácok, mint a szomszéd Antti (a traktorba való). Alacsony homlok, szűk szem, sötét haj. Vannak a Ville Valo kinézetűek, és a finn metál arc kinézetűek (bármely tetszőleges skandináv metál zenekar frontembere: hosszú sötétszőke hajjal és kecskeszakállal, és barátságos arccal, amit ezekkel a kiegészítőkkel próbálnak elnyomni:D) És a hangjuk. A kisgyerekeknek mind Piitu-Liinu hangja van, Emmina és Viljaana hangját még mindig össze tudom keverni hirtelen, és persze az összes hasonló korú lányé is ugyanilyen. A nőknek is van 3-4 féle hangja, amit úton-útfélen hallok, és a középkorú férfiak is mind ugyanazon a frekvencián rezegnek:)

A lényeg, hogy magyarnak lenni Finnországban véleményem szerint a legjobb kombináció, amit nemzetiségek és tartózkodási helyek összevariálásával el lehet érni...

 

(Remélem a fentiekben elhangzottakat senki sem értelmezte félre és vette rossz néven)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://akapussi.blog.hu/api/trackback/id/tr993031427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.